Interjú Ruszin Romulusszal

 

Ruszin Romulusz: Próbálj újat teremteni!

Idén ismét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ad otthont az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi szekciójának. Az április második felében zajló online konferencia 35. alkalommal várja a jelentkezőket, hogy különböző szekciókban mérjék össze tudásukat. A mostani konferencia más lesz, mint a korábbiak, mert mellőzi a személyes találkozókat, új megoldásokra sarkalva ezzel nem csak a szervezőket, de a résztvevőket is. A nagymúltú esemény sokakat indított el a tudományos pályán – őket kérdezzük a következő hetekben arról, hogy mit adott nekik az OTDK és milyen tanáccsal tudnak szolgálni a versenyzők számára?

Ruszin Romulusz többször is részt vett az országos tudományos megmérettetésen, s úgy véli, részben az OTDK-nak köszönheti karrierjét. A versenyen szerzett élményeiről és tapasztalatairól kérdeztük a Honvédelmi Minisztérium Humánpolitikai Ügyekért Felelős helyettes államtitkárát, aki elárulta azt is, hogy mitől lesz jó egy dolgozat és hogyan készüljenek fel a versenyzők az előadásukra, ha le akarják nyűgözni a bizottságot.

Miért jelentkezett annak idején az OTDK-ra, milyen élményei voltak?

Megtiszteltetés volt számomra, hogy az intézményi TDK-n alkalmasnak találták a munkámat arra, hogy azt országos szinten is megmérettessem. Nyerni, kiválasztottnak lenni mindenkinek jó érzés. A TDK kiváló felkészülés volt arra, hogy a diplomamunka a lehető legjobban sikerüljön, hiszen gyakorlatilag tét nélkül kaptam visszajelzést arról, hogyan tudom megfogalmazni gondolataimat, megfelelek-e a tudományos kutatással szemben támasztott követelményeknek, az ötleteim tézissé alakíthatóak és valóban védhetőek-e? Ezzel a záródolgozatom „szinte” el is készült. Nagyon hatásos visszajelzés minden szakember számára, ha innovációs ötletei szélesebb körben ismerté válnak és meg is vitatják azokat, az pedig külön siker, ha a szakmai közösség elfogadhatónak találja azokat. A sikeres munka óriási önbizalmat adott, tovább motivált a szakmai ismeretek elmélyítésére és inspirált új lehetőségek keresésére.

Mekkora lökést adott a tudományos és szakmai pályáján az OTDK-n való szereplés?

Sikerült többször kijutnom az OTDK-ra. Először főiskolásként kutattam társaimmal a II. világháborús magyar rohamtüzérség történetét. Akkor még szerencsés lehettem, hiszen túlélőkkel is készíthettem interjút, ami más megvilágításba helyezte nem csak a történelmet, hanem a szakmai feladatok és az arra való felkészülés egyetemességét, a kortól független alapelvek fontosságát, az emberi sorsokra gyakorolt hatások jelentőségét is. Az egyetemi évek alatt már a jelenre fókuszoltam és annak innovációs lehetőségeit kutatva a jövővel igyekeztem foglalkozni. A tudományos kutatás sajátja, hogy az ember kitörhet a katonás, szigorú vezetés-irányítási rendszer hierarchiájából, és véleménye, tézisei, javaslatai – tudományos igényű bizonyítást követően – napvilágot láthatnak. Szakmailag további magabiztosság megtartása mellett nem elhanyagolható az a személyes „network”, kapcsolatháló kialakítása, ami mind szakmai, mind tudományos, mind emberi szempontból meghatározóvá válhat az élet vagy a karrier szempontjából. Kialakulnak azok a szakmai és emberi közösségek, amelyekre számíthat az ember. Ugyanakkor az OTDK-sikerek (nagyon büszke vagyok az MTA Pro Sciencia aranyéremre és a Hadtudomány Korponai díjra) megadták azt a végső lökést, ami eljuttatott a doktori cím megszerzéséhez.

Mire kell figyelnie az OTDK-n induló résztvevőnek, milyen hasznos tanácsot tudna adni, hogy jól szerepeljen egy versenyző?

Hogy mit tanácsolnék? Elsősorban, hogy légy Önmagad! Ne akarj utánozni másokat, a Te témádat Te ismered a legjobban. Mivel az anyag megalkotásába rengeteg energiát fektettél, az biztosan tükrözi tudásod. De érdemes megnézni korábbi nyertes dolgozatokat is, hogy alaki, tartalmi, szerkezeti formákra további változatokat találj. Érdemes figyelni arra, hogy a referenciák biztos lábon álljanak, az állításaid vagy legyenek citálva, vagy bizonyítva. A legfontosabb azonban, hogy próbálj újat teremteni. A múltból és jelenből leszűrt következtetésekkel ne állj meg, legyen meg az adoptáció, ami a jövőben jobbá, könnyebbé, hatásosabbá teszi a szakmát. Az előadás pedig legyen közérthető, világos és próbáld felkelteni a bizottság érdeklődését, amelynek legjobb módszere, ha rögtön az elején „sokkolod” őket egy döbbenetes adattal, eseménnyel, vagy magával az előadásmódoddal. Próbáld meg élvezni a munkát és az előadást, nem szabad „görcsölni”, mert nem múlik rajta semmi – csak nyerhetsz! Nagyon sok sikert kívánok!

Szöveg: Zavodnyik Blanka


Címkék: OTDK HRT Interjú